"Az emberek bebarangolják a világot, megcsodálják a hegyek égre meredő csúcsait, a tenger egekig ívelő hullámait, a folyók félelmetes kanyargásait, az óceán végtelenjét, és a csillagok semmibe tűnését. Csodálnak, miközben elfelejtenek emlékezni. Boldogtalan, aki emlékeire ügyet sem vet, és boldog ezek szerint csak az lehet, aki emlékezni képes."
/Hioszi Tatiosz/

Montag, 11. Februar 2013

Szuperlatívuszokban (2011.03.07.)

avagy egy hétvége, ami überel minden eddigi svájci kirándulásunkat!!! (Vigyázat, nagyon hosszú, nagyon csöpögős, nagyon áradozó, nagyon lelkendező, nagyon részletes és nagyon sok fotó :))))))))

Az egész azzal kezdődött, hogy tervezgettük Ferilkával, hogy el kellene menni együtt egy hétvégére valahova. Mivel mi még Zermattban nem jártunk, nem láttuk még élőben a Matterhorn csúcsát, de már nagyon kíváncsiak voltunk rá, Ferilkáék pedig többször is voltak ott és mindig szívesen mentek oda, mert nem lehet megunni, így hamar eldőlt, mi is legyen az úticél.

Zermatt egy 30 km hosszú völgy végén fekszik, a 4.478 méter magas Matterhorn lábánál, ami a legtöbbet fényképezett hegy a világon!! 1947 óta nem lehet autóval behajtani a faluba, akárcsak Saas Feeben, itt is csak elektromos járművekkel lehet közlekedni. Az utolsó falu Täsch, ahol nagy parkolóházak vannak, innen pedig a Glacier Express panoráma ablakos vonataival lehet eljutni Zermattba.

Mi Täschben foglaltunk hotelt, abból az elgondolásból, hogy azt a rengeteg cuccot, ami a gyerekes utazással együtt jár (babakocsi, utazóágy, játékok és társai) ne kelljen a vonaton cipelni. A hotel jó választás volt, bár a szoba nem volt túl nagy, viszont volt egy kis wellness-részleg, medencével, pezsgőfürdővel, szaunákkal, és a kaja is nagyon finom volt. Megint autós-vonattal mentünk Kanderstegből a 15 km-es alagúton keresztül, így alig másfél óra volt az út.

Pénteken kicsit felhős időre ébredtünk, de már reggeli alatt kiderült az ég és látszott, hogy szép napunk lesz. A térképet tanulmányozva eldöntöttük, hogy elsőként a Gornergrathoz megyünk fel kisvonattal. Már nagyon izgatottak voltunk, kicsit olyan volt, mint a karácsony előtti várakozás, szerettük volna végre látni a Toblerone-hegyet :)))) (ugyanis a Tobler cég a Matterhorn markáns piramis-formájú hegycsúcsára mintázta a toblerone csokoládét!).

Täschből alig 10 perces vonatozás után meg is érkeztünk Zermattba, ahol a vasútállomás falára festve minden nyelven köszöntik az odaérkező túristákat, szeretettel üdvözöltek még helyes magyarsággal is!!! Ahogy kiléptünk az állomásról, mintha egy más világba csöppentünk volna és azonnal megértettük, miért olyan büszkék a svájciak erre a helyre és miért szimbolzálja sokszor az országot ez a falu és ez a hegycsúcs. Fantasztikusan szép a falu, a maga klisészerű régi faházaival, órás és suvenir-boltjaival és körös körül a nagy havas hegyekkel. Hatalmas túristaforgalmat bonyolítanak le, profi szinten, olyan kiépített infrastruktúrával, hogy csak ámultunk.


Aztán megláttuk..... igaz, felhőben volt a csúcsa, de így is fantasztikus, lenyűgöző és álomszerű volt, ahogy ott magasodott a völgy végén. Sok szép nagy hegyet láttunk már, de ekkora hatással egyik sem volt rám, és ezt a három nap alatt még sokszor megtapasztaltam.

A csúcsot Edward Whymper és csapata 1865 nyarán hódította meg először, ami akkor hatalmas szenzáció volt. Állítólag ez az ember nem is hegymászó volt, hanem festő, és emiatt érkezett 20 évesen Zermattba, hogy megörökítse a sziklapiramist. Valószínüleg nagy hatást tett rá a látvány...

Itt kettévált az utunk, Ferilkáék nem vállalták be a magasra vonatozást a 10 hónapos Petrával, mi viszont már alig bírtuk kivárni, hogy induljon velünk a vonat a 3.100 méter magas Gornergratra. A Gornergrat Bahn, Európa legmagasabban fekvő fogaskerekű vasútja 1898 óta közlekedik és kb. 40 perc alatt teszi meg a majdnem 10 km-es utat, fenyőerdőben, sípályák között kanyarogva. Ahogy megy a vonat egyre feljebb, úgy hatalmasodik ki a Matterhorn és uralja a kilátást. Lenyűgöző!!!



A csúcson egy hatalmas modern épület-komplexum van (a vasútállomástól lift viszi oda a "kocatúristákat", tehát akár magassarkú cipőben is fel lehet menni...), éttermekkel, hotellel, suvenirboltokkal és két csillagvizsgálóval. Először felmentünk a kilátóteraszra, pontosabban felvonszoltuk magunkat, kellett egy kis idő, amig hozzászoktunk a ritkább levegőhöz. Az akklimatizálódás Marcelnek ment a leggyorsabban, teljesen fel volt pörögve, hógolyózott, szaladgált, hempergett, csúszkált, mintha nem is 3100 méteren lettünk volna :)



Mire felértünk, az utolsó felhők is elillantak és teljes egészében ott magasodott előttünk a Matterhorn!!! A körpanoráma is fantasztikus volt, az Alpok négyezres hegyeinek több, mint egy harmada itt található, beleértve a Monte Rosa hegymasszívot is, aminek csúcsa, a 4.633 méter Dufourspitze Svájc legmagasabb pontja. Nem bírtunk betelni a látvánnyal, szívtuk magunkba, csodás volt. A kék éggel, ragyogó napsütéssel és szikrázó hóval olyan volt, mint egy képeslap, vagy még inkább mint egy festmény!


Az étteremben az asztaltól is a Matterhorn mosolygott ránk, persze muszáj volt toblerone csokit is enni, ennél autentikusabb helyet nem is választhattunk volna :)))



Aztán elindultunk lefelé. Kinéztük a térképen, hogy a vonat két köztes állomása, Rotenboden és Riffelberg között egy téli túraút van, gondoltuk, végigsétálunk rajta. Csak azt nem tudtuk, hogy milyen hosszú..... Nagy lelkesedéssel vágtunk neki az útnak, olyan volt, mintha egy téli mesében lennénk. Marcel hihetetlen jól bírta, gyalogolt rendületlenül, élvezte a rengeteg havat (a letaposott út mellett derékig süllyedtünk a hóban!) és a nagy lejtőket. A hómező végtelennek tűnt, mi pedig olyan picinek. Néha megálltunk és hallgattunk a csöndet, a Matterhorn pedig végig ott magasodott előttünk, álomszerű volt az egész. De amikor a 20. kanyar után is csak a végtelen utat láttuk és állomásnak se híre se hamva nem volt, amikor Marcel is elfáradt és cipelhettük, amikor már éreztük, hogy kevés az oxigén és egyre nehezebbek a lábaink, na akkor már szerettünk volna felébredni az álomból :)))) Azért hősiesen kitartottunk és utólag megnézve 3,2 km-t túráztunk a hóban (és mindezt 2.800 méter magasan)!!! Aztán még elvonszoltuk magunkat a vasútállomásig, ahol találkoztunk Ferilkáékkal és együtt vonatoztunk vissza Täschbe.




Mondanom sem kell, este senkit nem kellett ringatni :D:D:D:D:D

Szombaton ismét ragyogó időre ébredtünk és bár a fiúk bizonygatták, hogy nekik jó program az is, ha egy (két-három) üveg sörrel a kezükben ülnek egész nap a jacuzziban, sikerült őket meggyőzni és ismét Zermatt felé vettük az irányt :)

Mivel közös programot szerettünk volna, így olyan helyet kerestünk, ahova Petrával is nyugodtan fel lehet menni. A választás a Schwarzsee Paradise-re esett, felvonó visz fel 2.583 méterre. A felvonózás egy kicsit "olaszos-családosra" sikeredett, szerencsétlenkedtünk egy sort a babakocsival, a szánkóval és a két gyerekkel, amig mindent bepakoltunk (és a félállomáson tévedésből majdnem kipakoltunk), viccesen nézhettünk ki, mindenesetre nagyon jól szórakoztunk :D:D:D:D

Fent nincs kimondott szánkópálya, de van egy akkora domb, ahol le tudott csúszni a szánkó, a gyerekeknek pont elég volt ahhoz, hogy meglegyen a szánkó-élmény, sőt még mi is csúszkáltunk egy kicsit. Most még közelebb voltunk a Matterhornhoz, szinte karnyújtásnyira volt tőlünk és én még mindig nem győztem betelni vele :)





Ebéd után Ferilkáék lementek, mi még maradtunk egy kicsit szánkózni, hógolyózni, napozni :)) Utána mi is visszamentünk Zermattba, ahol a játszóteret céloztuk meg, a legjobbat, amivel Svájcban találkoztam!!! Marcel így kitombolhatta magát, mi pedig csodáltuk, ahogy a nap elbújt a hegyek mögött.



A vacsi nagyon jó hangulatban telt, rég nem nevettünk ennyit :)) Aztán jött a szokásos "munkamegosztás", mi nők vihettük fektetni a gyerekeket, a pasik meg maradhattak iszogatni-beszélgetni...

Tegnap Ferilkáék már reggeli után hazaindultak, mi viszont még ki akartuk használni a napot, így miután összepakoltunk és kichekkoltunk a szobából, letettük az autót az egyik parkolóházban és ismét felvonatoztunk Zermattba. Marcel felvonózni szeretett volna, így választottunk egy olyat, amivel még nem mentünk :)) A Riffelberget céloztuk meg, nagy túrát nem terveztünk, csak sétáltunk egyet, hóembert építettünk, csúszkáltunk, napoztunk (annyira erősen tűzött a nap, hogy a napszemüveg alatt folyt a szemünkből a könny!!) és persze gyönyörködtünk :)))




Lefelé a Furi állomásnál lévő hüttében ebédeltünk (pontosabban a hütte előtt, kint ülve), isteni finom röstit ettünk jó sok olvasztott sajttal.


Utána igazi túristákhoz méltón vettünk pár suvenirt és hulla fáradtan, de élményekkel tele és szépen lebarnult arccal indultunk hazafelé.

Sok szép helyen jártunk már, de azt hiszem, elmondhatom, hogy ez überelt mindent, van valami mágikus ebben a hegyben, valami lenyűgöző, mert én még most is hatása alatt vagyok....úgyhogy meg is beszéltük Ferilkáékkal, hogy nyáron együtt ugyanitt :)))))))

ps. de most már elég volt a havas-hideg-téli élményekből, jöhet a tavasz :))))

Keine Kommentare:

Kommentar veröffentlichen