Igyekeztünk jól kihasználni az időt, persze esőben volt nagy játék, gyurmázás, mesélés itthon, én is tudtam egy kicsit pihenni (jóóóól esett nagyon :))), aztán mikor jobb idő lett, akkor nekiindultunk és teljesítettük egy svájci körutazás fontosabb és kihagyhatatlan programjait :))
Így voltunk a Cailler csokigyárban, Luzernben, hajóztunk a Vierwaldstättersee-n és kirándultunk a hegyekbe, Adelbodenbe, felvonózással és függőhíddal egybekötve :))
Nagyon nem érzem még magaménak ezt az országot (nem tudom, hogy eljön-e valamikor is az az idő..), de ennek ellenére ha vendégek, rokonok jönnek hozzánk, akkor szeretek egy kicsit idegenvezetőt játszani és a legszebb helyekre elkalauzolni mindenkit :)
Mivel anyukámék még nem voltak a Cailler csokigyárban, így az egyik esősebb napon nem volt kérdés, hogy mit csinálunk. Rettentő sokan voltak, pedig még nem is indult el igazán a nyári szezon, de alig fértünk be az épületbe. Elég sokat kellett várni, amig indult a mi csoportunk, de megérte, anyukámék nagyon élvezték a bemutatót és most Marcel is jobban birta, mint anno. Na jó, az élvezettől azért még messze volt, ahogy láttam, nem is annyira a sötét, mint inkább a félelmetes és elég hangos zenei és beszédaláfestés volt az, ami zavarta. Persze amikor a gyártósorhoz értünk, megjött a kedve, nem beszélve a kóstolásról!!! Nem tudtam olyan gyorsan számolni, amilyen iramban tömte magába a csokikat :)))) Persze jól a hasa nyomorultja is lett, pár napra kielégítettük ezzel a csokiigényét :)))) (hogy ezt a csokiimádatát vajon kitől örökölte?????? :D:D:D)
Ami nekem különösen tetszett, az az egész környéket beterítő kakaóillat, most voltunk ott harmadszor, de ennyire intenzíven még soha nem éreztem :)
Egy kirándulást mindenképp megér, aki erre jár, ne hagyja ki!!! (ha nem ömlött volna az eső, akkor elmentünk volna még Gruyère városkába, szívesen megmutattam volna anyukáméknak, de majd legközelebb :)
Csütörtökön Luzern volt a program, összekötöttük a kellemest a hasznossal, ugyanis délelőtt megnéztem megint egy sulit (írok róla hamarosan külön is), utána pedig, mivel anyukámék nem voltak még Luzernben, jöhetett a város és a hajózás.
Egyre jobban szeretem ezt a várost, mindig pulzál, olyan "élet-szaga" van, nagy a nyüzsgés és nem mellékesen csodálatos maga a város és a környék is. Először persze a Kapellbrücke-hez mentünk, ami Luzern jelképe is egyben. A híd Európa legrégebbi és 204,7 méterével második leghosszabb fedett fahídja. 1365ben építették, eredetileg hosszabb volt, de mikor a XIX. században feltöltötték a folyót, akkor 75 méterrel rövidebb lett. A híd belsejét 111 háromszög alakú festmény borítja, amely Svájc történelmét ábrázolja. A híd 1993ban szinte teljesen leégett, 78 kép is megsemmisült, de mára az összeset restaurálták.
Délután mindenképp szerettünk volna hajózni egyet, eredetileg egy régi gőzhajóval, de abban az időben sajnos pont nem közlekedett. Így viszont volt alkalmunk kipróbálni a vadonatúj panoráma-jachtot, a Saphir-t, ami május óta közlekedik a Vierwaldstättersee-n. Hatalmas élmény volt, a hajó olyan simán és halkan siklott a vízen, mintha nem is motorral ment volna! Hidegebb időben be lehet húzódni a kabinba, melynek hatalmas panoráma ablakain keresztül ugyanúgy lehet gyönyörködni a tájban, mintha kint ülne az ember. A tó csodás, körben a nagy hegyek, Rigi, Pilatus és társai, néha olyan érzésem volt, mintha valami norvég fjordban hajóznánk :)
A csokit és a tavat kipipáltuk, maradtak a hegyek :))) Pénteken Adelboden felé vettük az irányt, ahol már apukámmal és anyósommal is jártunk :)
Az első állomás Európa egyik leghosszabb függőhídja volt. Most nem mentünk rajta teljesen végig, anyukám merészkedett a legmesszebb, a közepéig, de utána inkább lementünk a patakpartra.
Aztán Adelboden közepén letettük az autót és még ebéd előtt sétáltunk egy nagyot. Anyukámék nem győztek betelni a látvánnyal, persze adott volt hozzá az idő is, tényleg csodás volt, nagy hegyek, zöld virágzó mezők, régi faházak, igazi Svájc :) Sajnos az egész sétálóutca fel volt túrva és a munkagépek miatt elég zajos és büdös volt, persze muszáj ilyenkor dolgozniuk, a téli főszezonban nem lehet és a nyári szezon csak júliusban indul.
Egy jó kis rösztis ebéd után megtettük a szokásos sétakörünket (jártunk már arra télen szánkóval is :), aminek végén a falusi felvonóval jutottunk vissza a központba. Ez csak azért nagy hír, mert anyukám eléggé pánikol minden zárt tértől és eddig még a felvonó gondolatától is rosszul lett, de most kipróbálta és kifejezetten tetszett neki :))) Úgyhogy legközelebb majd valami hosszabbat is bevállalunk :))
A faluban épp akkor terelték a teheneket, ez sem mindennapi látvány, ahogy az autók félreállnak és a főutcán szép sorban vonulnak a tehenek. Júniusban terelik fel őket az Alp-ra, ez mindig nagy össznépi ünnep, akárcsak ősszel a visszaterelés. Némelyik tehénnek akkora kolomp volt a nyakában, hogy menni is alig tudott.
Adelbodenben van egy hatalmas vizesés is, az Engstligen-Wasserfälle, azt még szerettem volna megmutatni anyukáméknak. A hegy lábáig el lehet menni autóval, akkor már elégge elfáradt mindenki, de még ott is egy órát bóklásztunk és gyönyörködtünk a tájban :)
Nagyon jól sikerült ez a kirándulás is, anyukámék teljesen fel voltak dobódva a sok látványtól és persze elfáradva a sok túrától és a hegyi levegőtől :) Hiába, nincsenek hozzászokva ennyi mozgáshoz és a magaslati levegőhöz sem :))
Szuper hét volt, csak Gábor maradt ki mindenből, mert az ő fejét közben Németországban tágították :)
(még több fotó eredetiben, Luzern ebben az albumban, Adelboden pedig ebben :)
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen