A Reichenbachfälle nem tartozik Svájc legnagyobb vízesései közé, bár szerintem csodaszép, de mégis inkább a mítosz és a legenda az, ami ide vonzza a (főleg angol) túristákat.
Sherlock Holmes-ot talán nem kell bemutatni, Sir Arthur Conan Doyle britt író a 19. század végén, 20. század elején írt regényeinek detektív főszereplője volt. 1893-ban az író be szerette volna már fejezni a sorozatot, híres mondása, amit naplójába írt: "Ha én nem öltem volna meg őt, akkor ő ölt volna meg engem!".
Ebben az évben feleségével, aki tuberkolózisban betegedett meg, Svájcba, Meirigenbe jöttek egy gyógykúrára. Ellátogattak a Reichenbachfälle-hez is, ott született meg Doyle fejében az ötlet, hogy hogyan is fejezze be a sorozatot.
Moriarty személyében Holmes legveszélyesebb ellenfelét alkotta meg és a sorozat (ideiglenesen) utolsó részében egy a vízesés melletti küzdelem következtében Moriarty és Holmes is belezuhan a vízesésbe és szörnyethalnak mind a ketten.
Angliában akkora volt az elkeseredés és a gyász a Holmes-figura halála miatt, hogy az emberek Londonban fekete nyakkendőt és fekete karszalagot viseltek. Doyle végül engedett a hatalmas nyomásnak és 1901ben "feltámasztotta" Holmes-t, megírva "Az üres ház" című rövid regényt, melyben Holmes arról számol be, hogy az utolsó pillanatban egy elsajátított japán harci technika segítségével meg tudott kapaszkodni egy sziklákban és csak Mortiarty zuhant bele a vízesésbe. Ezzel a történettel kezdődött Doyle második írói alkotó-szakasza, végül 1927ben jelent meg a ténylegesen legutolsó Holmes-történet.
A vízesésnél állítólag egy fehér kereszt jelzi a harc színterét, mi ezt nem találtuk meg, de ennek ellenére lenyűgöző a látvány.
Siklóval lehet felmenni a hegyre, onnan kb. fél órás kis gyaloglással lehet felérni a hegy tetejére és megkerülni a vízesést. Több kilátó- és pihenőhely is van, mindenhonnan csodás a kilátás és félelmetesen morajlik alattunk a vízesés.
A Reichenbachfälle összesen 7 kisebb-nagyobb vízesésből áll, a legnagyobb 120 méter hosszú és 40 méter széles.
A lefelé utunk nagyon kalandosra és félelmetesre sikeredett, ugyanis kitaláltuk, hogy trottibike-kal jövünk le a hegyről. Adelbodenben már mentünk ilyennel, szuper találmány, csak rááll az ember és már indulhat is lefelé. Itt viszont hatalmas kerekű és nehéz "monster" trottik voltak, amiket nehezebben lehetett irányítani és nem számoltunk azzal sem, hogy Bálintnak nem a legjobb az egyensúlyérzéke, aminek következtében már az első kanyarban elesett. Az út elég meredek, ráadásul az első szakaszon az autóúton kell haladni, ahol még postabusz is jár, szóval tényleg nagyon oda kell figyelni. Néhány újabb esés és veszélyes helyzet után úgy döntöttem, hogy mi Bálinttal inkább toljuk a bicót, Marcel Gáborral száguldott le a hegyről, ők nagyon profin mentek :) A végére azért Bálint is ráérzett és voltak szakaszok, ahol gurultunk, de én párszor leizzadtam idegességemben :)) Azért ha van az embernek kis egyensúlyérzéke, akkor tényleg nagy élmény :))
Ennyi izgalom után még besétáltunk Meirigenbe, ahol egy kis kápolnában található a Sherlock Holmes múzeum. Ha már ott jártunk, bementünk, de Marcel akkor már elég fáradt és nyűgös volt, no meg annyira nem nagy és izgalmas a múzeum sem, hogy lekösse a figyelmét. Érdekessége Holmes londoni Baker Street 221b-ben található szobájának korabeli bútorokkal berendezett, pontos mása.
Innen érdemes még ellátogatni az Aare-szurdokhoz is (lehet venni kombi-jegyet is, úgy olcsóbb), az is hatalmas élmény.
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen