"Az emberek bebarangolják a világot, megcsodálják a hegyek égre meredő csúcsait, a tenger egekig ívelő hullámait, a folyók félelmetes kanyargásait, az óceán végtelenjét, és a csillagok semmibe tűnését. Csodálnak, miközben elfelejtenek emlékezni. Boldogtalan, aki emlékeire ügyet sem vet, és boldog ezek szerint csak az lehet, aki emlékezni képes."
/Hioszi Tatiosz/

Mittwoch, 13. Februar 2013

Csak hogy passzoljon (2012.06.20.)

Véletlenül botlottam bele a neten ebbe a blog-háttérbe, de nagyon megtetszett és annyira illik a bloghoz is, mert visszanézve-olvasva még nekem is elképesztő, mennyi helyen jártunk az elmúlt két évben :))) (meg előtte is, csak annak nincs írásos nyoma :))

Néha persze vannak kételyeim és arra gondolok, hogy sok más helye is lett volna/lenne annak a pénznek, amit utazásra, kirándulásra költöttünk/költünk, de amikor végignézem a fotókat vagy csak gondolatban végigjárom azt a rengeteg csodás helyet, ahol megfordultunk, akkor elszállnak a kétségeim és csak hálát adok, hogy lehetőségünk volt/van ennyi szépet látni, ennyi élménnyel gazdagodni, ennyit tanulni a világból és mindezt egyre jobban és tudatosabban Marcellel is megosztani és átélni.

Egyébként már többször elképzeltem, hogy 70-80 évesen ülünk a kis szoba-konyhás bérlakásunkban fotóalbumokat nézegetve és régi kirándulásokat, túrákat, utazásokat felemlegetve, esetleg saját utikönyvet írva :))

Azt hiszem, nem nehéz kitalálni, hogy ez után a hosszú bevezető után miről is lesz szó ebben a posztban :))))) Hát persze, hogy már megint mentünk, megint kirándultunk és lassan kifogyok a jelzőkből, ha nem akarom ismételni magamat, de a vasárnapi túránkról megint csak áradozni tudok :)))

Az úticél kivételesen Gábor ötlete (általában mindig nekem jut az a hálás szerep, hogy kitaláljam, hova menjünk :), de telitalálat volt!!

Reggeli után Lenk felé vettük az irányt, ez egy kis zsákutca-falu a Gstaad-ba vezető völgy, a Simmental egyik végén. Azt hiszem, a környéket elég jól felfedeztük már, de ez a völgy eddig valahogy mindig kimaradt.

Már az odafelé út is csodás volt és bár szeretek vezetni, ilyenkor egy percet sem sajnálom, hogy nem nekem kell ülni a volánnál, tudok csak nézelődni és magamba szívni a sok szépséget.


A falu teljesen kihalt volt, egy pillanatra megfordult a fejünkben, hogy talán mégsem volt olyan jó ötlet oda menni vagy legalább előtte megnézhettük volna a neten, hogy milyen lehetőségek vannak, hisz még nem kezdődött el a nyári szezon, annak ellenére, hogy vasárnap kánikula és ragyogó napsütés volt.

Egyetlen felvonót találtunk, ami működött, de végül a felvonóállomáson szerzett térképet tanulmányozva úgy döntöttünk, hogy szakítunk a hagyományokkal és nem felvonóval indulunk neki, hanem gyalog :) Mert hát a túráink nagy része eddig azért arról szólt, hogy felvonózás(vonatozás)-ebéd a hegyen-visszafelvonózás (közben esetleg kis egészségügyi séta :)) Persze nem mondom, rengeteg szépet láttunk így, de mozgás szempontjából nem vittük túlzásba a dolgot :))

Most gondoltuk, kipróbálunk egy igazi hegyi túrát Marcellel :))

A térkép alapján rengeteg a túraútvonal, a kis hegyi sétától az igazi hegymászásig mindenki találhat magának megfelelőt. Mivel nagyon meleg volt, mi egy olyan túrát választottunk, ami végig a Simme folyó mellett halad, egészen a Simmenfälle-ig, azaz addig a völgy legvégén található vízesésig, ahol a Simme folyó (amiről a völgy is kapta a nevét), ered. A forrást Siebenbrunnen-nek hívják, mert hét forrásból zúdul alá és folyik össze végül a folyó, nyaranta 2.800 liter víz másodpercenként!!!

A tábla alapján egy órás az út, végén kis étterem, szépen kiszámoltuk, hogy pont ebédidő lesz, mire odaérünk és milyen jó is lesz majd ott ebédelni :)

Az út az árnyékos erdőben indult, végig a folyó mellett, közben rengeteg kisebb vízesést láttunk, nagy élmény volt. Aztán egyre inkább kapaszkodtunk felfelé, majdnem 500 méternyi szintkülönbség volt a parkoló és a völgy vége között. Marcel egy szó nélkül felgyalogolt, egy percet sem cipeltette magát, pedig voltak szakaszok, amik igencsak meredekek voltak és mikor kiértünk az erdőből, bizony a déli nap is könyörtelenül tűzött le ránk. Persze közben többször megálltunk, botot szedtünk, patakba köveket dobáltunk, patakon gázoltunk és hűsítettük magunkat :) (ez jó tipp a nyári túrákhoz, érdemes olyan útvonalat választani, ahol van patak vagy tavacska, nagyon kellemes tud lenni a hőségben egy kristálytiszta hegyi folyó vize!)






Marcel drágám gyűjtögető életmódot folytatott, így hiába fogyott a hátizsákból az elemózsia, a végén vagy két kilóval többet cipeltünk, mert minden szépnek kikiáltott kavicsot, követ, tobozt és társait haza kellett hozni :)))) Élmény volt vele túrázni, ahogy látom, egyre többet fog fel a természetből, egyre jobban érdekli minden, és bár az állatok eléggé hidegen hagyják, a növényeket, virágokat imádja, mindig valami újat fedez fel, kérdez, hogy melyik virágnak mi a neve (azt hiszem, be kellene szereznem egy kis növényhatározót, ha van még ilyen :)))), öleli a fákat és simogatja a virágokat! Akkora lelke van, teljesen el tudok ilyenkor (is) lágyulni tőle, közben pedig olyan jól esik a lelkemnek, hogy látom, sikerült vele megszerettetni a természetet, nem kínlódás neki a túrázás, nem nyavajog (vagy nyavalyog???), hogy már megint menni kell, hanem élvezi és szinte egybeolvad a természettel (húúúúúúú de szépen és csöpögősen írtam, de tényleg így van :))))


Nekünk végül másfél óra kellett felfelé, azt hiszem, elég szép teljesítmény volt, megveregethettük a vállunkat:) Aztán megláttuk az "éttermet" :) Egy igazi régi kis hütte, előtte néhány hosszú fapad és rozoga faasztal, belesimulva a tájba, a nagy hegyekbe, háttérzajnak pedig a vízesés morajlása :) Tiszta vadromantika :)))) Kicsit azért szkeptikusok voltunk, de nagyon pozitíval csalódtunk. A 3 féle meleg étel közül mi a sonkás omlettet választottuk és azt hiszem, elmondhatom, hogy életemben nem ettem még ennyire finom omlettet!!! Érződött rajta a hegyi levegő, az, hogy minden hozzávaló friss volt és benne volt az idős háziak minden kedvessége is! Marcel is csak úgy falta, hozzá frissen sütött házikenyeret, hát igen, nem kell ahhoz sokcsillagos michelin étterembe menni, hogy finomat egyen az ember :))






Közben persze nem győztünk betelni a látvánnyal :))

Ráadásnak jeges kávét kértünk, amit valódi tejszinnel hoztak (rahm), ami nem ám olyan műanyag volt, amit kinyomnak a tubusból és seperc alatt összeesik!!! Ebben megállt a kanál, olyan zsíros volt és teljesen istállóíze volt :))) Megmondom őszintén, én nem tudtam megenni, nem is az íze, inkább a zsírossága miatt.... hiába, az én gyomrom 2,5%-os pasztörizált tejhez van szokva :))))


Azért ahhoz képest, hogy mennyire egyszerű ételt ettünk, nem volt olcsó, de szívvel-lélekkel készült és tényleg szuper finom volt, így nem sajnáltuk rá annyira a pénzt :)

Utána felgyalogoltunk még párszáz métert a forrásig, a vízesésig, hát az maga a csoda!!!!! Hatalmas fenyők, a hegy gyomrából kizúduló, aztán szétterülő folyó, virágos mezők, sütögetőhelyek, tényleg kis paradicsom :))) (nagyon sok család volt, hisz a túra tényleg a könnyebbek közé tartozik, sok Marcel korabeli és kicsit nagyobb gyerek, tehát teljesen ajánlható mindenkinek!!!).








Lefelé sem volt könnyebb az út, mindig eszembe jut egy idős déltiroli hegyi túravezető figyelmeztetése (még anno 2004-ből), hogy ne gondoljuk, hogy lefelé egyszerűbb, főleg ha nem vagyunk edzésben, mert az lehet, hogy a tüdőnket nem erőltetjük meg annyira, viszont garantált az izomláz a lábakban egy-egy lejtmenet után!! És most is milyen igaza lett :))) Marcel is elfáradt és mivel szorította a bakancs, lefelé nyomta a lábát, így Gábor kétszer felvette, de csak pár percre, aztán gyalogolt is tovább.

(kedvenc fotóm a kis megfáradt vándorról, vajon mi járhatott a kis fejében??)

(azért még tudott mosolyogni is :))

Hajtotta a lelkesedés, mert kinéztük, hogy a faluban van egy hatamas, vadiúj csúcsszuper játszótér, kisvonattal, oda mindeképp szeretett volna elmenni :))

A játszóteret októberben adták át, 7000 m2-es területen, a Lenkersee partján található (AlpKultur a neve). Svájc köztudottan nem a játszótereiről híres, itt viszont sikerült egy hatalmasat alkotniuk!! Nagy függőhíd, igazi kis alpesi hütte, mászó-kapaszkodó-egyensúlyozó szerek, kneipp-kúrás parcours (na ezt nem tudom, hogy mondják magyarul :), labirintus, alagutak, nagy vizezős rész és körben a kisvonat. Mondanom sem kell, hogy Marcel teljesen feléledt, minden fáradtságát felejtve még vagy 2 órán keresztül meg sem állt. Legjobban persze a kisvonat és a vizezős rész tetszett neki, ahol szintén lehetett kavicsokat gyűjteni :))) Szuper hely, aki gyerekkel jár erre, ki ne hagyja!!!!







Összességében csak ajánlani tudom a völgyet, magát a falut, Lenket és a környéket is, mi már ki is néztük a következő túránk útvonalát :)))))

(még soksoksok fotó ebben az albumban :)))

Keine Kommentare:

Kommentar veröffentlichen